Ábrahám Márta

Hegedűművész, tanár, az Ábrahám Consort együttes művészeti vezetője. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, tudományos fokozat: vonós tanszék DLA, egyetemi adjunktus, 2019-óta habilitált oktató.

Tanulmányok

Első hegedűóráit édesanyjától kapta hat éves korában. Tanulmányait a váci Bartók Béla Zeneiskolában, majd tíz éves korától a budapesti Bartók  Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Sós Natasa osztályában.

A Zeneakadémián Kovács Dénes és Rados Ferenc növendékeként szerezte Cum Laude diplomát 1996-ban.

A legendás virtuóz, Ruggiero Ricci személyes meghívására két évig ösztöndíjjal tanult a salzburgi Mozarteumban. 1992-1994 a londoni Guildhall School of Music and Drama tanítványaként a nemzetközi szaktekintélyű hegedűprofesszor, David Takeno osztályában gyarapította tudását. Részt vett olyan világhírű művészek mesterkurzusain, mint Pauk György, Nathan Milstein, Fenyves Loránd, Kurtág György, Zsigmondy Dénes, és Vladimir Szpivakov.

Versenyek

Tanuló évei alatt az összes magyarországi hegedűversenyen, – Koncz János Országos Hegedűverseny, Flesch Károly Országos Hegedűverseny – 1. díjat, és számos különdíjat nyert, megannyi nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel. 1993-ban különdíjat kapott az angliai Yehudi Menuhin Nemzetközi Hegedűversenyen, 1994-ben 1. díjat nyert a Hubay Jenő Országos Hegedűversenyen, és a Zathureczky Ede Emlékversenyen, valamint elnyerte Zathureczky Ede olasz mesterhangszerének négyéves használati jogát.

Koncertmesteri tevékenységek

2005 és 2009 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első koncertmestere volt, két évig a hollandiai Amszterdam Szimfonikus Zenekar koncertmestere.

Rendszeresen hívják világhírű zenekarok és együttesek vendég koncertmesternek, mint a Rotterdam Filharmonikus Zenekar, Holland Filharmonikus Zenekar, Szöuli Filharmonikus Zenekar, vagy a City of Birmingham Szimfonikus Zenekar.

Évekig vezette a Concerto Armonico korhű hangszereken játszó kamarazenekart, munkáját 2014-ben Gramofon díjjal ismerték el.

Szólista tevékenység

Magyarország és a világ vezető karmestereivel koncertezik szólistaként, többek között partnere volt Yehudi Menuhin, Kobayashi Ken-Ichiro, Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Helmuth Rilling, Sakari Oramo és Fischer Ádám. Számtalan rádió és lemezfelvételt készített, lemezre vette Viski János hegedűversenyét.

Kamarazenészként is rendkívül aktív, állandó meghívottja hazai és nemzetközi fesztiváloknak. Jelentős koncerttermek ünnepelt szólistája, koncertfelkérései az Amsterdam Concertgebouw, Berlin Philharmonie, Brüsszel Palais de Beaux-Arts-ba vezetnek, kiváló művészek társaságában: Bogányi Gergely, Vásáry Tamás, Szilasi Alex, Nagy Péter, Enrico Dindo, Yaron Rosenthal.

Fellépett a London Filharmonikus Zenekarral, Rotterdam Filharmonikus Zenekarral, Holland Rádió Zenekarral, Belga Rádió Zenekarral, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, European Sinfoniettával, Liszt Ferenc Kamarazenekarral, MÁV Szimfonikus Zenekarral, Budapesti Vonósokkal.

Oktatói tevékenység

2005-től Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanára, 2013-ben megszerezte a DLA fokozatot. 2011-ben Tóth Marianna zongoraművésszel létrehozták a nyári Zebegényi Szólista Műhely hegedű-kamarazene mesterkurzust, melyet minden évben megrendeznek. Rendszeresen tart mesterkurzusokat, többek között  Magyarországon, Kínában, az USA-ban, Hollandiában, Izraelben.

Diszkográfia

Sibelius, Ysaye, Sarasate: Előadási darabok, Rode Pomp

Bartók Béla: 1. Szonáta VRT/ Radio3, Rode Pomp

Dirk Brosse: Black, White and in Between, London Filh. Zenekar, Philips

Balassa Sándor: Hegedűverseny Op. 3. Magyar Rádió Zenekara, Hungaroton

Luigi Boccherini: Fuvola kamarazene Ittzés Gergellyel, Hungaroton

Johann Sebastian Bach: d-moll partita (BWV 1004) BioBach-Muisc

Bach kutatás

Dukay  Barnabás zeneszerzővel együtt 2012 óta elmélyülten foglalkozik Johann Sebastian Bach zenéjével. Figyelmük elsősorban a hegedűművekre, azon beül is a partiták és szólószonáták kutatására, elemzésére irányul, munkájuk hiánypótló nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is. E témakörben több ízben tartottak előadást, prezentációt a Zeneakadémián, a FUGA-ban az Építészeti Kamarában és a Jerusalem Academy of Music and Dance-ban.